Meglepő, de tényleg. Pedig imádok embereket oltani.
Az történt ugyanis,
hogy még egy napsütéses februári napon kicsit kiruccantam a Margitszigetre.
Gondoltam itt az ideje nekiállni, és kicsit nyüstölni az új digitális fényképezőmet.
Pöpec, 8 megapixel, 10x optikai zoom, és a lényeg: dupla anti-handshake :)
Szóval álldogáltam az egerészölyvek ketrece előtt, amikor egy nagyon bölcész hangú egyén jött mögém az éppen aktuális lufifejű némberrel (mer' olvasni egyik se tud bazmeg), és az alábbi monológot vágta le:
"Annyira, de érted annyira (buzis a hanghordozásod -szerk) szomorú látni, ahogy ezek a sasok itt senyvednek a ketrecben. Szóval érted... az ember ezeket a fennséges madarakat jobban sajnálja"
És gondolom ezek után kifejtette véleményét a "peace, love, and eternal damnation"-ről.
Ha nem éppen azzal lettem volna elfoglalva, hogy azt a kurva madarat (a nyolcadik balról) próbáljam egyszerre megriasztani, és lekapni (nyitott szárnyú fotó kedvéért) akkor hátrafordulva ezt kommunikáltam volna felé:
[Affektálva] "Öcém, tökre egyetértek. Annyira, de annyira szar látni, hogy ez a sok SAS itt él bezárva. Cupán annyi a baj cuncifijú, hogy ez mind egerészölyv, és a legközelebbi sas, a brúnó innen jobbra látható.
Mellesleg aszt is megjegyezném, hogy nem szórakozásból vannak itt a madarak, hanem a "szárnyaszegetten" rehabilitációs programban vesznek részt.
Mi a történet tanulsága?
-Tanulj meg olvasni.
-Ha ehhez lusta vagy, akkor menj szabadbölcsészetre.
"Bölcs csőd ez, s majdan sírod is, mely ápol s ELTE-kar"
